Szemünkkel tekintünk egy emberre, amikor meg akarjuk ismerni. A szem a „lélek tükre” és „ablakunk a világra”. A szem az egész emberrel összhangban és neki alárendelve működik.

Zöldhályog (glaucoma)

Az emberek kb. 4 százaléka glaucomás – többnyire negyvenedik életévük után. Az iparban ez a betegség a megvakulás leggyakoribb oka; minden ötödik vak ember zöldhályog miatt vesztette el a látását. Helyes kezelés megakadályozhatja a zöldhályog előrehaladását, és a vakság a legtöbb esetben elkerülhető. A szem belnyomása független a vérnyomástól, de ennek értékét is Hgmm-ben adják meg. A szemnyomás többnyire 13,5 Hgmm körül van. 8-20 Hgmm közötti ingadozás még normálisnak tekinthető. Glaucomás rohamban a szemnyomás 70 Hgmm-ig is emelkedhet.

Zöldhályog tünetei

Krónikus glaucoma

Lappangó betegség, egyik vagy mindkét szemen; hosszú éveken át észrevétlen maradhat – még akkor is, amikor a látóideg már károsodott. A glaucomában megbetegedett ember időnként ködösen lát, fáj a feje (és gyakrabban van szüksége új szemüvegre). A látótér a periféria felől károsodik, egyre szűkebb lesz, végül csőlátótér alakul ki. Ekkor már bekövetkezett a látóideg súlyos károsodása.

Akut glaucoma

Glaucomás roham (általában) csak az egyik szemen fejlődik ki. Kezdete drámai: hirtelen szem- és homlokfájdalom lép fel, hányinger egészen a hányásig, hidegrázás, megsemmisülés-érzés, láz. A kivörösödött szemen fellépő panaszokat gyakran félreismerik, van, hogy az orvos úgy véli, hasi panaszokról van szó. A látás nagyon rossz. A pupilla tág. A beteg a fényt nehezen tűri, könnyezik. A szem kőkemény.

Figyelmeztető előjelek: ködösen lát a beteg, vagy szivárványszínű karikákat fényforrás körül.

Zöldhályog kialakulásának okai

A szembelnyomás emelkedik, mert a csarnokvíz elfolyása (meg)nehezített. Előfordulhat idősebb korban, szemfenéki vénatrombózis késői következményeként, sérülés vagy kortizonszármazékok hosszan tartó alkalmazása következtében.

Szűk zugú glauconza:néhány esetben a csarnokzug eredendően túl szűk. A panaszok az akut glaucománál említett figyelmeztető előjelekhez hasonlítanak. Gyakran van – főleg éjszaka – szemfájdalom és fejfájás.

Akut glaucomás roham:többnyire izgalom és sötétség (pl. tv-krimi) váltja ki. Szokatlan nagy testi megerőltetés, nagy folyadékmennyiség fogyasztása, koffein, alkohol vagy nikotin, pupillatágító gyógyszerek ugyancsak kiválthatják.

Lehetséges következmények

A látás veszélybe kerül, mert a magas szemnyomás károsítja a látóideget.

Hogyan előzhető meg a zöldhályog?

A negyvenedik életév után évente legalább egy alkalommal szemorvosi vizsgálat szükséges. A vizsgálatnak a szemnyomás méréséből (applanációs tonométerrel), a szemfenék (látóideg) meg-vizsgálásából és a látótér felvételéből kell állnia. Sajnos, ezek a vizsgálatok időigényesek. Ez lehet az oka annak, hogy ez említett vizsgálatokat nem a szükséges mértékben végzik el. Ha a szemet, szűk felépítése miatt, szemnyomás-emelkedés veszélyezteti, megelőzésként megope-rálandó.

Mikor menjünk orvoshoz?

  • A ködös látás legcsekélyebb jelénél, és ha lámpa körül szivárványszínű karikákat látunk.
  • A látásromlás első rohamában, amelyet kivörösödött szem, fejfájás és hányinger kísér, azonnal szemorvoshoz kell fordulni, akkor is, ha ezek a tünetek néhány óra alatt maguktól elmúlnak. Minden glaucomás roham a látóideg további károsodásához vezet.

Öngyógyítás

Krónikus glaucoma:
Soha nem szabad egyszerre nagy mennyiségű folyadékot inni. Mondjon le a dohányzásról, mert az csökkenti a látóideg vérellátását. Ha lehet, kerülje a stresszhelyzeteket és az érzelmi viharokat. Olyan normális tevékenységek, mint sport, repülőutazás, nem ártalmasak. Foglalkozás gyakorlása normális megterheléssel nem okoz bajt. Fizikai munkát még folyamatosan hajlott testtartásban is szabad végezni. Hogy látása elegendő-e autóvezetéshez, azt a szemorvossal világosan meg kell beszélni.

Akut glaucoma:
Elsősegélyként egy nagy korty pálinka vagy konyak csökkenti a szemnyomást.

A krónikus glaucoma kezelése

A szemorvosnak ki kell kísérleteznie azt a gyógyszerkombinációt, amellyel a szemnyomás (kíméletesen) normalizálható. Ehhez néhány napon át, reggeltől estig, négyóránként kell mérni a szemnyomást, és a napi nyomásingadozás egyéni ritmusát is fel kell jegyezni. A felvett tensiogörbe alapján a szemorvos meg tudja állapítani az alkalmazandó gyógyszer(ek) legkisebb, de még hatásos adagját. Ha a gyógyszeres kezelés nem hoz kielégítő eredményt, a szemet meg kell operálni.

Műtétek

Csak akkor jönnek szóba, ha a glaucoma előrehaladását gyógyszeresen nem lehet feltartóztatni.

Laser-trabeculoplastica ( LTP )Ez a kezelés gyakran eredményes. A sugártest melletti szövetet „lőjük" lasersugárral. Ennek eredményeként a csarnokvíz könnyebben tud elfolyni, és ezáltal a szemnyomás csökken. A kezelés ambulanter elvégezhető. Mindegyik szemet kétszer is lehet kezelni. Nem okoz fájdalmat, és nincs komoly kockázata.

Fistulaképző, ill. „csarnokzugbővítő"műtéteknél a „sikerkilátások" 60-80 százalék körül vannak. Utolsó műtéti lehetőségként meg lehet próbálni egy műanyag szelep beültetését, amelyen át a csarnokvíz a szem belsejéből kifelé, a kötőhártya alá vezetődik el.

A zöldhályog műtéteinél, akárcsak minden más műtéti beavatkozásnál, adódhatnak problémák. Az operált betegek egyharmadánál, a műtét következtében, gyorsabban képződik szürkehályog (mint egyébként). Műtét után két hét kímélő életmód szükséges, két hónap elteltével pedig már nehéz testi munkát is lehet újra végezni. A szemnyomás rendszeres ellenőrzése, persze, továbbra is szükséges.

Fistulaképző műtétek után a betegnek élete végéig valamilyen bakteriosztatikus gyógyszert kell csepegtetnie.

Az akut glaucoma, glaucomás roham kezelése

A glaucomás roham drámai panaszait szemnyomás-csökkentő gyógyszerek infúziójával és nyugtatók adásával kell enyhíteni. Ezután lehetőleg lézeres beavatkozást kell végezni. Ehhez a szemet nem kell megnyitni.

Iridectomia
A szivárványhártyából kivágunk egy kis darabot, hogy a csarnokvíz könnyen előrejusson a hátsó csarnokból az elülsőbe. Mivel a glaucomás roham az esetek 93 százalékában a másik szemet is veszélyezteti, ezen a szemen is kell – preventív – műtétet végezni. Az operáció után már két hét múlva normális életet lehet élni.

Tanácsok zöldhályog betegeknek

  • A szemcseppeket (kenőcsöket) rendszeresen, a nap ugyanazon óráiban kell használni.
  • A kicsorduló cseppeket mindig le kell törölni. A szemcseppből (kenőcsből) legyen elég tartalék.
  • Megzavarosodott oldatokat nem szabad használni. Írja fel a gyógyszer nevét és százalékos koncentrációját, hogy szükség esetén Ön is tudja, milyen cseppet (kenőcsöt) használ.
  • Sok gyógyszer emeli a szem belnyomását. Kérdezze meg ezért az orvost és a gyógyszerészt, hogy a felírt és kiváltott gyógyszert glaucomások is szedhetik-e.
kapcsolat:letter iconszemorvosok@yahoo.composition icon 1122. Bp. Kékgolyó u. 20.